Karácsonyi Ajándék 2.0! A 2025.12.24. napjától hatályba lépő új földügyi szabályozás korábbi cikkből kimaradt, azonban sokakat érintő rendelkezései!

A Magyar Közlöny 153. számában megjelent az agrárjogi jogszabályok módosításáról szóló 2025. évi XCVII. törvény.

A Módosító tv. jelentős mennyiségű változást hozott, amelyek hatályba lépése szakaszosan történik. Az első kör, ahogy már a korábbi cikkben is említésre került, 2025. Szenteste napján lépett hatályba.

Az alábbiakban két jelentősebb módosítást emelek ki, amelyek szintén kedvezően hatnak az agrárszektorra.

Régóta fennálló hiányossága volt a törvénynek, hogy a földet használó mezőgazdasági termelőszervezetek tulajdonosait nem illette meg a földet használó földműves előkelő elővásárlási joga, annak ellenére, hogy az általa tulajdonolt jogi személy akár évtizedek óta használta a megvásárlásra felkínált ingatlant.

Ezen hiányosságot részben orvosolta a módosítás, ugyanis a családi mezőgazdasági társaság földhasználata esetén a módosítás értelmében azt a személyt is a földet használó földművesnek kell tekinteni, aki a használatot a Földforgalmi tv. 38. § (3a) bekezdése alapján átengedte, ha a földet a tag és a családi mezőgazdasági társaság együttesen legalább 3 éve használja.

A másik módosítás a haszonbérleti szerződéseket érinti.

A Földforgalmi törvény meghatározza, hogy milyen esetekben nem áll fenn előhaszonbérleti jog.  Az első körbe eddig a közeli hozzátartozók közötti haszonbérleti szerződések tartoztak.

A jogalkotó a módosítás eredményeként a közeli hozzátartozói körnél szélesebb kört állapított meg. A családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény 2. § b) pontja szerinti hozzátartozói láncolatba tartozó személyek közötti szerződések esetkörére bővítette, amelynek értelmében a közeli hozzátartozók hozzátartozói és azok egyenes ági rokonai is beletartoznak abba a körbe, akikkel kifüggesztés nélkül lehet haszonbérleti szerződést kötni. Tehát már nincsen akadálya annak, hogy nagybácsitól, nagynénitől, unokatestvértől, menytől, élettárstól kifüggesztés nélkül lehessen bérleni földet! Ebben az esetben, ha a szerződő partner a hozzátartozói láncolatban van, de nem közeli hozzátartozó, akkor a szerződés hatósági jóváhagyáshoz kötött!

2026.01.06.

Fontos megjegyzés

A weboldalunkon található információk a legjobb tudásunk szerint készültek, de nem garantáljuk, hogy teljesek, pontosak vagy naprakészek. A konkrét ügyek mindig egyedi megoldásokat kívánnak és a jogszabályok is változhatnak, ezért mindig javasolt ügyvéddel konzultálni! Az ügyvéd anyagi felelősséget vállal az ügyfeleknek személyre szabottan adott jogi tanácsokért, amit felelősségbiztosítás is biztosít.

Copyright © 2025. Dr. Jóna Lívia Ügyvédi Iroda | Minden jog fenntartva.